Én

Nem olyan egyszerű ez a foglalkozzak magammal dolog most. Tény, a héten már háromszor elmentem futni, ma egy tök új kajcsit kreatívkodtam össze, jó volt. De a gyomorideg akkor is megvan.

Még mindig azt érzem, h túl sok inger ér. Túl sok történet, esemény kívülről, amik az életemnek egy nem is túl régi elég intenzív érzésvilágú szakaszát hozzák újra és újra előtérbe. De én ezt nem szeretném már. Hallom sok hasonló storyt és óhatatlanul látom és érzem a párhuzamokat. De nem akarom újra és újra átélni a sajátomat. Nagyon örülök, hogy kiszálltam belőle, hogy megértettem, hogy helyreraktam. Nem akarom minden nap újra és újra, hogy ez is előjöjjön a gondolataimban, mert ez egy szakasz a közelmúltból DE a múltból. Én egyszer átéltem az elejétől a végéig. Levontam a tapasztalatokat, saját magam még egyszer nem szeretnék ilyen helyzetet az életembe, tehát mindenki más jelenlegi történetét látva vagy hallgatva szükségem van az üvegbúrára. Ami megvéd attól, hogy újra és újra élővé tegye számomra ezt a szakaszt minden intenzív jó és minden intenzív rossz érzésvel együtt. 

Ezek nem az én storyjaim és ezek nem az én életem. Nagyon tisztán tudom velem mi történt és nincs kedvem újra és újra átélni vagy átértékelni vagy értékelni magamban. És nem szeretnék semmi olyat tudni a másik szereplőről, ami valaki más által jut el hozzám. Nincs rá igényem. Ha őt megkértem, h tőle ne, akkor úgy döntöttem, hogy másoktól sem. Nem akarok rajta öt percig sem gondolkozni. Döntött. Él az alapján, ahogy döntött. Mindegy, hogy kinek és mit beszél, mert semmit nem változtat azon, ahogy azóta is él.

Szóval ebben is megvédem a határaimat. Nekem semmilyen plusz infóra nincsen szükségem. Ha lenne vmi ami nekem szól, azt első kézből kéne tudnom. De mivel nincs ilyen, így nem kell és nem akarok tudni semmit. Pont.

Tudatosan a jelenre koncentrálok.