világosság

Az elmúlt időszak eseményei + egy tegnap esti intenzív beszélgetés  ezekről Jujjal mára elég nagy fényt hozott nálam.

Eddig olyan értetlenül álltam, meg néztem, hogy miért van ez körülöttem, vagy h én is miért keveredek olyan helyzetekbe, amikbe valójában nem is akarok.....hát... megfejtettem ma reggel.

Furcsa kapcsolatok terén azt hiszem két irányba lehet sodródni, vagy az érzelmek kötnek a másikhoz, vagy a közös célok. Ezt érzem magamon is és ezt látom magam körül is.
Általában azokat hívom én kamukapcsolatoknak, ahol a cél közös, csinálják a látszat életet, de érzelmileg nem a másikat akarják, csak már annyi minden köti őket egymáshoz, h egyszerűbb az érzelmeket a kapcsolaton kívül - valaki mástól beszerezni és maradni a célorientált kapcsolatban..........ez nekem sosem ment, valószínű sosem fog, ezt értem meg kevésbé, és ezzel nem tudok azonosulni.
A másik fura véglet viszont, ami hozzám is közel áll, és én is ebbe a hiába estem rengetegszer...hogy csak az érzésre figyelek, csak az érzést keresem. Ha nincs, akkor nem kell, ha van, akkor meg mindent megteszek érte, még akkor is ha a józan ész szempontjából semmi nem szól mellette. Mindkettő fajta 'lánctól' iszonyat nehéz megszabadulni - minden jel erre mutat.
A közös céloknál talán azért olyan nehéz, mert ők tudnak együtt haladni a hiányzó dolgokat pedig pótolják kívülről..tehát...végeredményben ők megkapnak mindent, csak nem korrekt módon és nem egy embertől, itt ezért nehéz továbbhaladni, mert rohadt kényelmes, főleg ha az ember hozzászokik a képmutatáshoz, az álarcosbárhoz, és a lelkiismerete is immunissá válik erre a kettősségre.
Az érzéseknél pedig az a nagy bukó, hogy az ember foggal körömmel ragaszkodik a másikhoz, aki az érzést kiváltja, és magát, a saját céljait, vágyait pedig ignorálja csak azért, hogy megkapja az érzést...de egy helyben topog - itt még haladás sincs, csak ragaszkodás egy érzéshez, amit egy emberhez kötünk. Fos.

Én tavaly év végén jutottam el arra a szintre, hogy mindkettő számomra ugyanolyan fontos kell már hogy legyen. Nem akarok több olyan utat, ami nem vezet sehova. Ez pedig rajtam is múlik. Sőt sokkal inkább múlik rajtam, mint ezt eddig tudatosítottam volna. Hm..emlékszem pár napja még ilyeneket mondtam, hogy olyan mintha csak úgy megtörténnének velem a dolgok és semmi beleszólásom nem lenne, hogy mi. Dehogynem. :)

A legutolsónál már simán ment. Ahogy írtam itt is. Érzelmi részről megkaptam mindent, amit szeretnék, de mivel nem tudunk együtt haladni, mert ő fizikálisan nem ott van ahol én, ezért nem fektethetünk bele több energiát. Mert nincs közös cél.Én nem akarok kiköltözni, ő pedig még nem tudja mikor jön haza. Én olyan valakit akarok, aki fizikálisan közel van. Ott, abban a lakásban mint én. És nála már nem ragaszkodtam ahhoz, hogy csak tőle kaphatom meg ezeket a dolgokat. Talán azáltal is egyszerűbb a helyzet, hogy nincs megbántottság, vagy átvertség érzés. Így, hogy jó érzéssel gondolok rá, és szívesen látnám bármikor és nem kell energiát feccolnom abba, hogy jön fel bennem az utálat, így sokkal egyszerűbb. És azt is tudom, hogy itt ha megváltozna a helyzet újra lehetne ebből valami.

Hát nem mondható el ez, az ezt megelőzőről. Óriási érzelmi kitöréssel kezdődött, rohadt gyorsan és rohadt intenzíven. Nem bántam. Imádtam az érzést. Aztán elég hamar kiderült, hogy egy batyusról van szó. Tiltakoztam belülről az egész ellen, de annyira meg akartam élni, annyira imádtam az érzést. Az már más kérdés, hogy amilyen intenzitású jó érzést kaptam, ezt pont tökéletesen kinullázta a helyzet miatt érzett frusztráció, aztán pedig jöttek a kellemetlen érzések is. Miért csináltam? Mert  naívan azt hittem, hogy megkaphatom, amit akarok. Hogy elég hozzá ez az érzelmi töltet. Nem volt az. És ezt rohadt nehéz volt benyelni. Mit mondjak. A mai napig hányingerem van a képmutatásától. De ugyanolyan hibás vagyok. Meg akartam élni ezt az egészet. Ezt a részt nem is bánom. Csak azt, h az elején hittem, h az érzés elég lesz ahhoz, h egy idő után a cél is közös legyen. Bukó. Vagy egyből van mindkettő, vagy beletörődsz, h csak érzelem van és csinálod, amig van hozzá kedved, időd, energiád, ilyenek, vagy ha egyértelműen látszik, h nincs közös irány, akkor haladsz...ki ebből az egész érzelmi béklyóból, olyan ügyesen és gyorsan ahogyan csak tudsz....mert minél több energiát feccolsz bele, annál nehezebb lesz megaszabaulni az egésztől..sajnálod a rá szánt időt..és egyre többet szánsz rá... és már benne is vagy a karikában..ami nem vezet sehova...

Elég sok, ilyen-olyan okból érzelmi béklyós helyzet volt a múltamban...ahol...nem volt közös cél. De azt hiszem tavaly végre ezt kinőttem :)

Számomra a mai reggel fénye:

Ha olyan úton szeretnék menni, ami nem zsákutca, hanem oda vezet, ami az én vágyam, akkor már kezdetben figyelnem kell, hogy mindkét részt fókuszba rakjam. Hogy nem elég az érzelem, igenis pont ugyanolyan fontos, h a másik mit akar és hogy ez egyezik e azzal, amit én akarok. Bármelyik hiányzik, a boldogság lehetősége tartósan kizárva....és..legtöbb esetben, mielőtt befordulsz egy utcába és elkezdenél haladni rajta, az elején elég konkrétan jelzik valahogy, h zsákutca..szóval..igenis van választásod neked is és nekem is, h becsukod a szemed és ignorálod a táblát, vagy felfogd, hogy ha jutni is akarsz valahová, nem csak időt tölteni, akkor haladj másfelé :)