Ahogy wellneseltem a kádban...hirtelen jött egy gondolat...hm... valahogy beugrott, amit a múltkor írtam az elvesztegetett időről.. azt hiszem...az még nem a teljes kép...valahogy most érződtek össze igazán a dolgok egy pillanat alatt..akkor még vmi olyasmit írtam, hogy az az elvesztegetett idő, amit az ember a boldogtalansággal tölt..hm.. végülis a végkifejlet ez lesz...de...valamennyi ideig szükséges ez az állapot is...pont azért mert a tanulást szolgálja, a felismeréseket, hogy mi is az, ami nem jó, mi is az, amit viszont akarsz. Amíg a felismerés szakasz tart, addig nem elvesztegetett idő, hanem tanulsz közben.. magadról.., levonod a megfelelő következtetéseket, hogy neked miért volt szükséged a boldogtalanságra, mi miatt is nem engedted meg magadnak a boldogságot - és miután eljutottál hozzájuk lépsz a boldogság felé. Na és innentől lesz elvesztegetett idő a boldogtalanságban maradni, ha megvan a felismerés, megvolt a tanulási szakasz, minden egyértelmű de ha valamiért még mindig nem lépsz akkor onnantól már te vagy a ludas, az összes többi csak terelés.
"A vágyak és megvalósulásuk között eltelt hosszabb- rövidebb idő a
tanulást szolgálja. Az idő hossza pontosan annyi, amely alatt mi magunk
megengedjük önmagunknak, hogy vágyaink valóra váljanak. Másképpen szólva
az idő hossza pontosan annyi, amennyi alatt elállunk a saját vágyaink
megvalósulásának útjából"
"Ne féljen boldognak lenni. (...) Talán ez az emberiség nagy nyavalyája: nem a fájdalom, hanem a félelem, amely megakadályozza, hogy boldog legyen"
"Ne féljen boldognak lenni. (...) Talán ez az emberiség nagy nyavalyája: nem a fájdalom, hanem a félelem, amely megakadályozza, hogy boldog legyen"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése