kérdések.. :)

Mitől bizonytalanodunk el? Mitől jönnek a kétségek? Belőlünk fakad? Vagy pusztán a másik ember reakciójából? Vagy a kettő kombinációja? Vagy alapban is bizonytalanok vagyunk? Vagy alapban is hiszünk? Melyik érzet a valós? Mindkettő? Egyik sem? Változó, mint minden? A bizonytalanság magunkkal kapcsolatos, vagy a helyzettel? Azzal, h magunkban a saját kreativitásunkban nem bízunk, vagy pusztán az új helyzet kihívás adja a bizonytalanság érzést, hiszen nincs sablonunk és az érzés normális...és nem is feltétlen kétkedés inkább csak egy ösztönreakció, hogy vajon ebben a helyzetben mire vagyunk elegek...Egyáltalán így kell e ezt felfogni, h mire vagyunk elegek...? Lehet, hogy nem így kéne... Hanem kíváncsian hozzáállni, hogy na ez vajon hova vezet. Nem ismerem, nem tudom, ezért kíváncsiskodok. Kipróbálok változatokat, lehetőségeket, módszereket, aztán a végén kiderül melyik válik be, melyik nem. 

El kell e h bizonytalanítson minket az, ha több próbálkozás sem vezet a várt eredményhez, vagy csak új utakat kell keresni? Gyanítom attól függ, h mennyire vonzó a cél, amiért csináljuk az egészet, hogy marad e motiváció a kíváncsiskodásra, vagy inkább energiarabló erőfeszítésként egy végtelen sziszifuszi állapotként éljük meg. Azt tudom, hogy nálam, amíg tart a kíváncsiskodás kreatívan tudok hozzáállni a dolgokhoz, és nem adom fel, csak azért mert ez vagy az nem vezet egyből a várt eredményhez...de a kíváncsiság és a pozitív hozzáállás csak akkor tud megmaradni benne, ha hiszek magamban, és abban, hogy ha van út akkor megtalálom. Ha nem találtam meg, az nem az én alkalmatlanságomat, vagy értékeimet, vagy képességeimet vonja kétségbe. Na majd meglátjuk..ma ilyesmiken gondolkoztam. De csak gondolkoztam és nem pedig pörögtem :), ez egy sokkal kellemesebb állapot számomra, mert ez előrébb visz. Kell egy kis tisztánlátás néha, hogy mi folyik az emberben.