Szóval....mindenki megtalálja, aki neki van kitalálva? Vagy mindenki eltölti az időt azzal, akivel tudja? Vérmérsékletétől, igényeitől, megalkuvóképességétől, önállótlanságától függően? Vagy mi van???? Vagy változtatni kell az embernek a "vágyain" és akkor minden tuti? Vagy el kell fogadni, hogy olyan nincs is, amit szeretnél? Vagy van csak nem veszed észre? Vagy nézd nyugodtan hülyének a világot? Vagy nézd nyugodtan hülyének magad? HÁÁÁT nem tudom....az biztos, hogy körülöttem igen kevés a jó értelemben "irigylésre méltó" kapcsolat.... egy kezemen meg tudom számolni....pedig kellenének a pozitív példák...vagy egyáltalán hol van a mi korosztályunk?? mert mindenhol ott vannak a 15-20 évesek, van egy pár hely ahol ott vannak a 40-50 körüliek...de hol vannak azok az emberek, akik itt vannak 30 körül...?? HOl ? mert kétlem, hogy nincsenek sehol....és azt meg aztán méginkább kételem, hogy ülnek benne a nagy tuti boldogságban..biztos van ilyen...mondjuk 10% és a többi? Elvan? Feladta? Keres? Nem keres? Mit csinál?? Ez mindenkinek egyszerű csak nekem nem? VAGY ez mindenkinek nehéz? És ez úgy általában el van lehetetlenítve? mi kell? Új ingerek? Új helyek? Virtuális ismerkedés? Odaszaladni valakihez az utcán, hogy hello benned legalább van fantázia?? Gőzöm nincs... De hogy sok okos tanácsot nem kapok az biztos...mert hogy ide a nyitottság nem elég az tuti. Nyitott vagyok..de mire??? Arra, amit tegnap láttam a buszon Izával??? Úristen....ugyanaz a kérdésem mint az elején....MI VAN??
A lányom(34), hasonló gondolatokkal van tele, a sokadik szar után! Nem tudok neki mit mondani, csak olyan hülyeséget, hogy mindenkinek meg van a párja valahol...türelem, majd amikor nem is számít rá!
VálaszTörlésEzzel szemben, ott a minta előtte..én!
20 évesen feleség és anya, teljes mellbedobással, felkészülve a szerepre, imádva a premier pillanatait..aztán a döbbenet, hogy az álom és a valóság nem találkozik, de akkor már késő. A döntés, lehet az én kezemben, csak nem magamról döntök. Kínlódás a muszájban 15 évig, aztán kínlódás egyedül, bőséges felelősséggel a nyakamon, párról szó sem lehet....mire felocsúdok, az 50-et taposom. Dilemma! Egyedül, kényszerből valakivel, túlélésből..... ????
Hova lett az idő, ami még alkalmas lett volna, amikor még voltak lehetőségek? Vagy nem is lettek volna, bármennyire figyelek??
Mit tanácsoljak a lányomnak? Hogy jobb így? Pedig nem! Az embertársas lény...