.?.?.?

Néha kiabálok. Igen, nem hangosabban beszélek mint kellene, nem egyszerűen nem vagyok asszertív, hanem konkrétan kiabálok. Próbálom átgondolni, hogy ez jó vagy rossz. Vagy nem lehet ezt sem kategóriába rakni, hanem időnként - tényleg nagyon ritkán - de így jön, és akkor el kell fogadnom, hogy sajnos nem volt más mód, hogy kijöjjön belőlem. Nem bántani akarok ilyenkor. Abszolút nem. Csak azt érzem, hogy az igazságérzetem azt mondatja belülről, hogy ki legyenek mondva a dolgok, viszont rendes hangerőn sajnos nem megy. Minden ilyen helyzet úgy kezdődött, hogy próbáltam, de nem volt nyitottság, nem volt megértés.  A másik is csak a magáét mondta. Hm... aztán meg jött a kiabálás. Aztán a gondolkodás, aztán a lehiggadás, aztán a megbeszélés, és a végén a megértés...Szóval maga ez a dolog, az a rövid idő ameddig tart nem jó. Se nekem, sem a másiknak, hosszú távon viszont attól minden esetre hasznosabb, mint ha nincsenek kimondva a dolgok. Szeretném, ha találnék egy asszertívabb utat az ilyen helyzetekre, amikor azt érzem, hogy hiába beszélek, viszont mindenképp szeretném, hogy átjöjjenek a gondolataim. Kiabálni viszont továbbra sem célom....ez tényleg csak ilyen végső kilátástalan dolog...lehet, hogy itt is csak a türelem a célravezető? Időt adni a lehiggadásnak? És akkor ugyanaz a folyamat megvalósul, amit az elején írtam, csak ez az egy szakasz marad ki? vagy ez az egy hozza magával a többit? Remélem nem. Mert én tényleg nem szeretnék bántani ezzel senki olyat, akit szeretek.