2hónap

Hát ma két hónapja, hogy eldöntöttem, tudatossággal fogok változtatni azokon a dolgokon, amik a külsőmben nem tetszenek - -7kg eddig az eredmény a mérőeszköz szerint :), na meg jópár régi ruha, ami újfent a hordható kategóriába került - persze még mindig tele van a szekrény olyanokkal, amik még a jövőben kerülnek csak ebbe bele - de ez így normális. Szóval örülök, hogy valami olyat találtam ki, ami tartható, amit nem kell abbahagyni pár hét után, mert besokall tőle az ember. A közben felvett jó szokások megtartásával sincs semmi probléma. Teljesen tudatosan betartható az összes - mivel itt is próbáltam arra figyelni, hogy ne irreális csodákat várjak magamtól. Nem hirtelen eredmény kell, hanem tartós. Hogy ne kelljen mindig újra és újra ezzel mint problémával szembe kerülnöm, hanem végre egyszer, tanulva az eddig nem tartós eredménnyel járó próbálkozásokból - most teljesen másképp állni hozzá. Muszáj, hogy az ember tanuljon a saját hibáiból, muszáj, hogy megvilágosodjon, hogy igen, amíg nem jössz rá a megoldásra, addig kapod ugyanazt a gebaszt az élettől. Legyen ez bármilyen fajta megoldásra váró probléma, helyzet ... Úgy érzem, ezt a problémát meg fogom tudni oldani.

Van viszont még más, amiben fejlődnöm kell. Ez pedig a lufi. Méginkább tudatosítanom kell magamban, hogy az sosem véletlen, amit érzek. Mindig hallgatni kell a megérzésekre. Mindig jelentenek valamit. És nem szabad elnyomni őket, mert a végén mindig kiderül, hogy igazuk van. Ha valaki pozitív és jól érzem magam velük, ott ösztönből érzem, hogy nem kell mérlegelni, mondhatok bármit úgy ahogy bennem van. Ezek a kapcsolatok kellenek, ezek számítanak, ezek visznek előre, ezekben fejlődök én is is és a másik ember is. Olyan kapcsolatban viszont, ahol valaki egy rakat elvárással közelít, nem az én véleményemre kíváncsi, csak azt szeretné, hogy az övét okézzam le, azzal nem érek én se semmit és ő se. Ha nem mondhatom azt, szabadon, amit gondolok, akkor a kommunikációnak nincs értelme. Felszínes, kedélyeskedő kamu- beszélgetésre pedig nincs szükségem. Tehát onnantól, hogy elkezdem érezni, nincs lehetőség a nyitott kommunikációra, be kell lufizni az adott kapcsolatot és útjára engedni. Mert csak fölösleges energiát vesz ki és frusztrációt okoz. Nem hiszem, hogy csak bennem, hanem a másik féleben is. És ez egy teljesen fölösleges valami. Egy életünk van. Mindenkinek azzal kell ezt tölteni, akivel úgy érzi jó, nem pedig azzal, akivel azt érzi fölösleges. Ilyenkor sajnos én is beleesem abba a hibába, hogy haragszom. Magamra vagy a másikba - hiszen valamilyen szintű csalódottság az, amit megélek. De haragudni is fölösleges. Tényleg csak egyszerűen elfogadni kell, hogy nekünk csak a felszínen lesz egymáshoz közünk, a mélységet másnak tartogatjuk.