címke

"Az életed 10%-át teszik ki a dolgok, melyek veled történnek, és 90%-át az érzések, ahogy felfogod a dolgokat."

 "Amikor valaki bejön a szobámba, kezet fogunk és bemutatkozunk, ha csak a nevét tudom az illetőnek, akkor minden alkalommal, amikor a nevén szólítom, én úgy képzelem, hogy hívom. Mintha azt mondanám, hogy na gyere, gyere... Az ember nem mutatja meg önmagát úgy egyből, de ha azt mondom, hogy szeretettel várlak, türelmesen várlak, semmit nem fogok tenni ellened, nem foglak bántani, ártalmatlan vagyok, akkor az illető lassan megérkezik. De ha tizenöt percen belül egy címkét teszek rá, mondjuk azt, hogy depressziós vagy mániás vagy hisztérikus, mindegy, hogy mi a címke, abban a pillanatban tulajdonképpen az történik, hogy az illető tudja, hogy én őt már nem látom, ő már nem érdekel, ő már nincs meghívva, hogy megjelenjen előttem."

hm..szóval 'takarítottam' egy régi mailpostafiókomban...és megnézegettem egy pár mailt, pl. a piszkozatokat...hm...ezeket még 2010 elején dobtam oda...és...most is az enyémek.. Ilyenkor annyira elbizonytalanodom, h miért van az, amikor kijön belőlem az a végtelen végletes agresszió? Miért nem tudok elvonatkoztatni és másra koncentrálni és hagyni, hogy minden alakuljon, ahogy akar? És nem címkézgetni... hm...annyira utálom a címkézgetést...és annyira utálom, hogy én is csinálom. Fölöslegesen címkézgetek. Mert még mindig úgy érzem, a kimondatlanság ellenére, tudom mi van. Csak  a fordulóponttal nem tudok egyedül mit kezdeni.. ennyi az egész. hm...vajon én más vagyok mint a pont előtt? hm.. már biztos, mert már túl sokat pörögtem, forogtam, agyaltam, éreztem, láttam, haluztam össze...kár érte. Kár érte, h még mindig nem tanultam meg leállítani idejében ezeket a dolgokat. Mondjuk azon a határon, amikor látom, h már csak árt nekem. Nem előrébb visz, hanem fölöslegesen hergel, kiábrándít, úgy általában hátráltat. Mindenben, amit szeretnék. Ilyenkor mindig eszembe jut, h milyen kár, h már vége a coaching tanfolyamnak, ezek a havi alkalmak mindig valahogy egy pillanat alatt helyredobták az én hozzáállásomat és viselkedésemet is. hm... igazából a coach énem az egyik kedvencem... annyira tisztán látni és érezni a dolgokat ítélkezéstől mentesen, elfogadva...hm..hm..na majd kialakul... jobban figyelek.